A háromszintesnél magasabb és tíznél több lakó- és üdülőegységet magában foglaló épületéleteknél (tipikusan társasházaknál és lakásszövetkezeteknél) újabb fontos (tűzvédelmi) jogszabályi változások lépet hatályba, melyek teljesítési határideje 2016. március 31.

Az egyik a tűzvédelmi szabályzat előírásait határozza meg, míg a másik a tűzjelző és oltóberendezések dokumentációjának módját írja elő.

Sok jogkövető épületben már eddig is volt tűzvédelmi szabályzat, azonban az új OTSZ (54/2014. (XII. 5.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról) alapján, illetve a 74/2015. (XII. 21.) BM rendelettel módosított a tűzvédelmi szabályzat készítéséről szóló 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet változásai miatt a gyakorlatban ezeket mind felül kell vizsgálni és javítani kell legkésőbb 2016. március 31.-ig (sőt előírja, hogy a szabályok megismertetéséről, MEGTARTÁSÁRÓL és MEGTARTATÁSÁRÓL is gondoskodni kell).

Ugyanakkor 443/2015 (XII.28.) kormányrendelet alapján 2016. 02.15.-től változik a tűzvédelmi bírságokról szóló 259/2011. (XII.7.) Korm. rendelet is, így különösen érdemes a a fenti jogszabályi előírásoknak való megfelelésre felkészülni.

A vonatkozó jogszabályokat az alábbi linken érheti el:

74/2015. (XII. 21.) BM rendelet:

http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=193072.316299

30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat készítéséről:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99600030.BM

http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=26550.316246

259/2011. (XII. 7.) Korm. rendeleta tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100259.KOR&timeshift=20160215

 

A Társasház felé hátralékot felhalmozó tulajdonosok tartozásának legnagyobb fedezete általában a jelzálog jog bejegyzése.

Eddig ezt a közös képviselő a Szervezeti- Működési szabályzat felhatalmazása alapján (akár 3 havonta) megtehette és ezzel párhuzamosan elindíthatta a fizetési meghagyást (FMH), ami ha jogerőre emelkedett indítható volt a végrehajtás (VH), ami szintén bejegyzésre került a tulajdoni lapon (immár az önálló bírósági végrehajtó által –OBV), mint végrehajtási jog.

Most ezen szabály jelentősen megnehezült és időben meghosszabbítja a fedezet biztosítását, hiszen aki 3 havi hátralékot felhalmozott annál ezután már a jelzálog bejegyzés nem indítható párhuzamosan a fizetési meghagyással, hanem meg kell várni annak jogerőre emelkedését, ami optimális esetben 30 nap, de hiánypótlásokkal ez meghosszabbodhat.


Ezen eljárás jelentős idővel is meghosszabbodhat, így a jelzálog jog bejegyzése is tolódik, ha a hátralékos (kötelezett) ellentmond a fizetési meghagyásra, ugyan is ekkor az eljárás perré alakul, de ne automatikusan, vagyis ekkor a közös képviselőnek kereset levelet kell készítenie (általában ügyvéden keresztül, de nem kötelező ügyvéd bevonással).

Perré alakulás gyorsaságában és eredményességében nagy sok múlik azon, hogy mennyire készítette elő fizetési meghagyást és a kereset levelet, illetve milyen alapos volt a közös képviselő.

Sajnos szomorú tapasztalatunk, hogy sok esetben a fizetni nem tudó a fizetési meghagyásra időhúzás, vagy egyéb okok reményében egy egyszerű „sem összegszerűségében, sem jogalapjában nem értek egyet” mondattal, minden konkrétumok nélkül mondanak ellent. Persze a tárgyalásokon rendre nincs érdemi ellenkérelem és előbb, vagy utóbb, de megtörténik az ítélet hozatal és a jogerősítés, de ez a 2 hónaptól az akár 1 évig is elhúzható az adósok részéről miközben az új szabály alapján most már nem lehet jelzálogot bejegyezni. (például volt példa arra, hogy az elszámolásban szereplő óraállást vitatta a hátralékos, így a Bíró elrendelte annak ellenőrzését, persze a tárgyalást egy újabb időpontra elhalasztva. Na-ná, hogy az ellenőrzés igazolta a társasház által elszámolásban feltüntetett óraállást, hiszen annál több volt az ellenőrzéskor, de közben el telt újabb 2 hónap).

Itt kel felhívnunk a lakást vásárlok figyelmét egy korábbi cikkünkre (melyet a Facebook oldalunkon jelentettünk meg), melyben arról írtunk mire kell figyelni egy társasházi lakás vásárlásakor (többek között a „nullás” igazolás kikérésének fontosságáról), hiszen akár már 1 éves hátralék felhalmozása is lehet az adósnak a közös költségben (központi fűtéses társasházakban pedig akár fűtés és egyéb díjakban is) miközben a földhivatalban jogerős ítélet hiányában ennek még semmi nyoma nincs. Ez pedig a földhivatali adatokba vetett bizalmat csorbítja.

Az alábbi fontos jogszabály változás történt 2015. december 16.-án mely már december 24.-tő hatályos is:

A 82/2015 (XII.16) FM. rendelet 1§ alapján módosult a 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló rendelet):

68/D. § „A társasházakról szóló törvényben szabályozott társasházi közösköltség-tartozás, illetve a lakásszövetkezetekről szóló törvényben szabályozott költséghátralék biztosítékául szolgáló jelzálogjog bejegyzése iránti kérelemhez csatolni kell a követelés összegét megállapító végrehajtható okiratot vagy a tulajdonosnak a legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát, melyben elismeri a társasházi közösköltség-tartozás, illetve a költséghátralék fennállását

Jogforrás elérhetőségei:

MAGYARKÖZLÖNY 2015. évi 197. szám 26311 oldal

http://www.jogiportal.hu/view/az-ingatlan-nyilvantartasrol-szolo-1997-evi-cxli-torveny-vegrehajtasarol-szolo-1091999-xii-29-fvm-rendelet

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900109.FVM

A napi.hu témával foglalkozó cikke:

http://www.napi.hu/ingatlan/tarsashazban_lakik_akkor_ez_ont_is_erinti.609277.html

2014. november 20.-án került megrendezésre a THT (Társasházi Háztartás szaklap)  és a TTOE (Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete) által megszervezett V. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo, melyen közel 8.000 társasházi és lakásszövetkezeti épület sorsának alakításában kulcsszerepet vállaló több mint ezer lakóközösségi képviselő és 51 kiállító vett részt. 

A THT (Társasházi Háztartás szaklap ) 2011-ben alapította azt az energiahatékonysági díjat.

Idén is a Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo keretében 2014. november 20.-án adták át a díjazottaknak, ünnepélyes keretek között.

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy idén mi is a díjazottak között vagyunk és az emlék plakett mellett megkaptuk az  arany fokozat kitűzőt is.

A címet a 2013. évben befejezett egyik társasházunk kazán rekonstrukciójáért kaptuk (nyílászáró csere és szigetelés nélkül elért magas, költséghatékony megtakarításért).

A 2014. évben újabb 2 társasházban hasonló kazánrekonstrukciós felújítást hajtunk végre, melyekkel szintén pályázunk 2015. évben a díj elnyerésére.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki a munkában részt vett és segített nekünk, illetve maguknak a tulajdonosoknak, akik lehetővé tették a beruházás megvalósítását és támogatták azt.

2014. november  20.-án került megrendezésre a THT és a TTOE által megszervezett V. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo, melyen közel 8.000 társasházi és lakásszövetkezeti épület sorsának alakításában kulcsszerepet vállaló több mint ezer lakóközösségi képviselő és 51 kiállító vett részt.

Egy könyvbemutatóra is sor került, Csizmadia Szabolcs a rendezvényen mutatta be a „Társasházak egyszeres könyvvitele" című kézikönyvének I. kötetét, előadásában pedig a társasházon belüli külön gazdálkodás könyvelési kérdéseiről értekezett.

 

 

Sokan kérdezik hogy kell külföldről utalni magyar bankszámlákra. (például OTPBANK Nyrt. számlákra)

Az OTP BANK számlákra utalások esetében készítettek egy kalkulátort, így a magyar bankszámlaszám ismeretében megtudhatjuk a nemzetközi  (úgynevezett „IBAN”)számlaszámot, melyet az alávbbi linken érhettek el:

https://www.otpbank.hu/portal/en/Corporate/AccountK/CashManagement/DomesticTr/IBAN

Az IBAN szám mellett szükség ehet még a bank SWIFT azonosítójára is mely (OTP Bank’s SWIFT identifier (BIC), which is): OTPVHUHB.

Ritkán, de kérhetik a bank pontos nevét és címér, ekkor pedig a következőket kell megadni, függetlenül a valós bankfiók adataitól:

OTPBANK NyRt.1050 Budapest, Nádor utca 16.

A többi bank esetén ha kapunk hasonló információt azt is közzé tesszük.

1. oldal / 4

Go to top